#Honvédelmi Minisztérium

Mindent rendben talált egy ellenőrzés a Honvéd sürgősségijén, ami az osztályvezető szerint is működésképtelen volt
 

Mindent rendben talált egy ellenőrzés a Honvéd sürgősségijén, ami az osztályvezető szerint is működésképtelen volt

Újabb belső dokumentum látott napvilágot hétfőn arról, hogy mennyire katasztrofális személyi és tárgyi feltételek mellett működött a Honvédkórház sürgősségi centruma. Ugyanerről beszélt egy múlt héten birtokunkba kerül levél tanúsága szerint a részleg megbízott vezetője is, amit még a miniszter sem cáfolt meg. Az egészségügyi intézmények működését ellenőrző Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálata mégis mindent rendben talált a Róbert Károly körúton. Hogy lehet ez? És ki a felelős, hogy így van?

Joó Hajnalka Joó Hajnalka






Kártérítési hercehurca megy két katonai gép miatt, amilyennel Orbán repked
 

Kártérítési hercehurca megy két katonai gép miatt, amilyennel Orbán repked

Még mindig tart a kártérítési eljárás két, a honvédséghez tartozó repülőgépen keletkezett sérülés miatt – tudta meg a hvg.hu. Mindez azért érdekes, mert információink szerint a közpénzből vásárolt repülők mulasztás miatt sérültek meg, de a Honvédelmi Minisztérium mindent elkövetett, hogy ne derüljenek ki a részletek arról, mi történt pontosan. És ne feledjük, Orbán Viktor az utóbbi időben előszeretettel használja a hivatalosan a légierő kötelékébe tartozó gépeket.





Elfogtunk egy levelet: visszamenőleg igazolja a Honvédkórház sürgősségijének korábbi katasztrofális állapotait a távozó vezető
 

Elfogtunk egy levelet: visszamenőleg igazolja a Honvédkórház sürgősségijének korábbi katasztrofális állapotait a távozó vezető

Valóban az összeomlás határán volt tavaly augusztusban a Honvédkórház sürgősségi centruma - ismeri el keddi, kollégáinak írt levelében Burány Béla, a részleg eddigi, hamarosan távozó megbízott vezetője, aki a lemondott Zacher Gábor utóda lett a részlegen. A honvédelmi tárca mindeddig és azóta is folyamatosan tagadja, hogy gond lenne az intézményben.

hvg.hu hvg.hu

Elege lett, távozott a Honvédkórházból a koraszülött intenzív osztály vezetője
 

Elege lett, távozott a Honvédkórházból a koraszülött intenzív osztály vezetője

A Honvédkórház decemberben egyszer már bezárt koraszülött részlegének működése hétfőn még újra bizonytalan volt. Bár átmenetileg sikerült elkerülni az összeomlást, a tartós működőképességre az ott dolgozók sem vennének mérget. A dolgozókra kényszerített honvédelmi alkalmazotti jogviszony miatt még a kórház többi osztályán sem ült el a vihar: van, ahol az orvosok, van, ahol a szakdolgozók távozása miatt alakulhat ki válsághelyzet.

hvg.hu hvg.hu